Túrós brownie

A csokoládé és a túró, mint tudjuk remek párosítás – gondoljunk csak a túró rudira -, és nincs ez másként a túrós brownie esetében sem.
Túrós brownie

Túrós brownie
Nyomtatás
Sütési idő
45 min
Sütési idő
45 min
Tésztához
  1. 10 dkg liszt
  2. 25 dkg cukor
  3. 10 dkg vaj
  4. 5 dkg apróra vágott dió
  5. 2 tojás
  6. 1 teáskanál sütőpor
  7. 3 evőkanál kakaópor
Túrókrémhez
  1. 20 dkg zsírszegény, áttört túró
  2. 1 teáskanál vaníliaaroma
  3. 2 evőkanál cukor
A bevonathoz
  1. 1 evőkanál tej
  2. 5 dkg vaj
  3. 10 dkg porcukor
  4. 2 evőkanál kakaópor
Díszítéshez
  1. Pekándió, vagy dió
Elkészítési javaslat
  1. A túrókrém hozzávalóit, azaz a túrót, a cukrot és a vaníliaaromát összekeverjük, majd félretesszük.
  2. A tojásokat a maradék cukorral habosra verjük. A vajat és a kakaót rakjuk kis serpenyőbe, és takaréklángon, folyamatos kevergetés mellett melegítsük addig, míg a vaj megolvad. Öntsük a tojáskrémhez, és keverjük a masszába a lisztet és a diót is.
  3. Felezzük meg a tésztát. Egyik felét tegyük egy alacsony peremű tepsibe, és simítsuk el a tetejét, mert erre jön majd a túrókrém. Ha ezt is elsimítottuk, akkor jöhet a tészta másik fele. A brownie-t 180 fokra előmelegített sütőben kb. 40-45 percig sütjük, majd hagyjuk a tepsiben hűlni.
  4. A bevonathoz a vajat a tejben megolvasztjuk, és adjuk hozzá a kakaóport és a cukrot is. A mázat a kisült és már kihűlt tészta tetejére kenjük, és hagyjuk megdermedni.
  5. A süteményt ízlés szerint pekándióval díszíthetjük.
Megjegyzések
  1. A pekándiót dióval is helyettesíthetjük, de akár el is hagyhatjuk a díszítést.
Fincsi sütemény http://fincsi.hu/
Facebook