Mascarponés túrókrémmel töltött ribizlis rolád

Mascarponés túrókrémmel töltött ribizlis rolád

Mascarponés túrókrémmel töltött ribizlis rolád

Mascarponés túrókrémmel töltött ribizlis rolád
Finom, hűsítő nyári ínyencség. A ribizlit pedig nyugodtan helyettesítheted szederrel, málnával, de akár meggyel is.
Nyomtatás
Sütési idő
10 min
Sütési idő
10 min
Piskótához
  1. - 4 tojás
  2. - 3 ek. víz
  3. - 8 dkg porcukor
  4. - 8 dkg liszt
  5. - csipetnyi só
Krémhez
  1. - 50 dkg mascarpone
  2. - 20 dkg túró
  3. - 1,5 tk citromlé
  4. - cukor (ízlés szerint)
  5. - kb. 10-15 dkg ribizli
Elkészítési javaslat
  1. A piskótához a fehérjéket a sóval, és a cukor felének kanalankénti és fokozatos (azaz ne egyszerre zúdítsuk bele) hozzáadásával vágható keménységű, fényes habbá verem (a tojáshab felverésének követendő praktikáiról cikkeink között olvashatsz). A sárgáját a maradék 4 dkg cukorral és 3 ek. vízzel kikeverem, óvatos mozdulatokkal beleforgatom a habot, majd beleszitálom a lisztet, és lassan, óvatosan összeforgatom.
  2. A masszát sütőpapírral bélelt nagy méretű sütőtepsibe egyengetem, egyenletesen elsimítom és 180 fokra előmelegített sütőben (középen, légkeveréssel) 10 percig sütöm.
  3. A piskótát egy nedves konyharuhára borítom, lehúzom róla a sütőpapírt és a konyharuha segítségével lazán feltekerem (ez egy nagyon könnyed, rugalmas tészta, így könnyű feltekerni, nekem nagyon bevált piskótatekercsekhez). Feltekerve hagyom kihűlni. Közben összeállítom a krémet.
  4. A krémhez a túrót villával alaposan szétnyomkodom, és kikeverem a mascarponéval. Édesítem, hozzáadom a citromlevet, és legalább 1 órára hűtőbe teszem, hogy alaposan lehűljön.
  5. A piskótát kitekerem, majd ha már teljesen kihűlt, a krém 2/3-át rákenem, és rászórom a (megmosott, lecsepegtetett) ribizlit. Feltekerem, és a maradék krémmel bevonom a rolád külsejét.
Fincsi sütemény http://fincsi.hu/