Citromos ricotta krémtorta
Citromos ricotta krémtorta
Fincsi.hu
2017-02-08 17:37:03
Nyomtatás
Hozzávalók
- Tésztához
- 6 dkg vaj
- 10 dkg keksz (pl. Terefere csokis keksz)
- 5 dkg őrölt mandula
- Krémhez
- 25 dkg dobozos rikotta sajt
- 15 dkg natúrjoghurt
- 3 tojás
- 9 dkg cukor
- 2 citrom
- 1 ek. étkezési keményítő
Elkészítési javaslat
- 180 fokon melegítsük elő a sütőt. A kekszet daráljuk le, majd egy serpenyőben olvasszuk meg a vajat, és keverjük hozzá a kekszet és a mandulát.
- A keveréket nyomkodjuk egy vajjal vékonyan kikent, 20 cm átmérőjű, levehető aljú tortaformába, és tegyük 10 percre a sütőbe.
- Ezalatt reszeljük finomra a citromok héját, facsarjuk ki a levét, majd aprító vagy turmixgép segítségével keverjük össze a rikottával, joghurttal, tojással, étkezési keményítővel és a cukorral, míg egynemű nem lesz.
- Öntsük a masszát a kekszes alapra. és kb. 45 percig süssük, míg kissé megszilárdul, és szép aranybarna színt kap.
- Legalább egy óra hosszáig hagyjuk hűlni a formában, majd egy késsel válasszuk el a tortaforma falától, és helyezzük egy tálra. Várjuk meg, míg teljesen kihűl. Hidegen tálaljuk.
Fincsi sütemény https://fincsi.hu/
